HERCEGNŐK

Hercegnők életrajzai, képei és nyomtatható színezők Csipkerózsika Hófehérke Hamupipőke Ariel

HAMUPIPŐKE

 

cinderella.jpg

 

Volt egyszer egy fiatal lány, akit csak úgy ismertek: Hamupipőke. Gonosz mostohája cséldként dolgoztatta. A leányka mégsem panaszkodott soha, a temérdek munka mellett jutott ideje kis barátaira. 

 A házban és a ház körül élő aprónép - egérkék, madarak - segítségére mindíg számíthatott. Kedves volt hozzájuk, és türelmesen elvégezte a rá rótt feladatokat, miközben egy jobb életről, a boldogságról álmodozott. Az állatok azzal viszonozták barátságát, hogy amikor híre kelt a herceg báljának, összefogtak, és egy gyönyörű ruhát varrtak neki, hogy ő is elmehessen a mulatságra.

  Ám Hamupipőke rosszindulatú és féltékeny mostohatestérei gonosz örömmel darabokra szaggatták a báli ruhát.  Hamupipőke nagyon elszomorodott. Ekkor egyszer csak megjelent Hamupipőke tündér keresztanyja és varázsolt a lánynak egy új, csodálatos ruhát. Úgy tündökölt, mint egy hercegnő, és vidáman indult a bálba.

 A herceg abban a pillanatban beleszeretett Hamupipőkébe, amint meglátta. Boldogan, önfeledten táncoltak. Hamupipőke tudta, hogy a varázslat pontban éjfékor megtörik. Ezért aztán, amint az óra elütötte az éjfélt, a herceg legnagyobb megdöbbenésére elvált tőle, és szaladt haza. Futtában viszont elveszítette az egyik csillogó üvegcipellőjét.

cinderella05.jpg

 A herceg bejelentette ország-világ előtt, hogy azt a lányt veszi el feleségül, akinek a lábára pontosan illik az üvegcipellő. Természetesen Hamupipőke mostohatestvéreihez is eljutott, akik azonban hiába próbálták fel a cipőt, egyikük nagy, bütykös lábára sem illett.  Hamupipőke kecses lábára természetesen tökéletesen illett az üvegcipő, és a herceg azonnal megkérte Hamupipőke kezét. Ezentúl igazi hercegnőként élhetett kedvesével, boldogságban.

 

Vége

 

Itt most megnézheted az összes Disney hercegnő filmjét                   

                       http://hercegnok.blogspot.com/

 

Az életed ára - Regény most DÍJTALANUL!

Nyomtatható színezők

cgus8xs_th.jpg

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 
 
 
 
 
 
 
 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 27
Heti: 160
Havi: 468
Össz.: 422 372

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: HAMUPIPŐKE
HERCEGNŐK - © 2008 - 2018 - hercegnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »